Egyre nagyobb divatnak örvend az e-sport, azaz az elektronikus sport, mely egy olyan műfaj, amit sokan nem igazán ismernek el sportnak. Az e-sportolók tulajdonképpen gamerek, akik egy videojátékban különös szenvedéllyel elmélyülnek, és ezt olyan mértékben – óraszámban és pénz-, illetve energia befektetéssel űzik-, hogy már-már hobbiként is funkcionál az életükben ez a dolog, sőt, versenybe szállnak más, hozzájuk hasonló lelkes játékossal, és ezáltal globális szinten mérik össze ügyességüket ezen a területen.
Bár nem tartozik a hagyományos sportágak közé az e-sport, de amennyiben a sakkot is elismerjük sportnak, melyben nincs szükség fizikai erőfeszítésre, akkor az e-sportot is besorolhatjuk ebbe a kategóriába. Már csak azért is, mert az e-sport számos elemét tekintve megegyeztethető a hagyományos sportágakkal: azaz számos közös elemet találhatunk, ha eltekintünk a sport testmozgás jellegétől. Ugyanis egy sportoló napi szinten foglalkozik az adott területtel, próbál, gyakorol, edzéseket folytat, egyszóval azon dolgozik, hogy azon a napon, amikor összeméri képességeit másokkal, akkor jobb legyen. A gyakorlási idő a fejlődésről szól, a megmérettetés pedig arról, hogy bebizonyítsuk, hogy jobbak vagyunk a másiknál. Ezt a folyamatot bármilyen hobbi tevékenységgel megcsinálhatjuk, melyhez valamilyen készség kell, amit folyamatos gyakorlás révén fejleszteni lehet. Ebből fakadóan nincsen különbség aközött, hogy: valamely izmunkat, a logikai készségünket, vagy épp a stratégiai funkcióink fejlesztésére szánjuk az időt.
Bár Magyarországon még igencsak ellenzett az e-sport sportként való emlegetése, külföldön már akkora kultusza van ennek, hogy a mai gyerekek úgy nőnek fel, hogy teljesen természetes számukra ez a kultúra, ez a kifejezés, a legnagyobb játékosok évi 100 000 dolláros fizetést visznek haza, mely magasnak számít a fizikai sportot űzők körében is, és nem csak egyéni, hanem csapatjátékra való lehetőség is van. A sportolókat szponzorok is támogatják, egyes ázsiai országokban pedig stadionokat építenek nekik.